Az ártérben az autókban keletkezett károkat csak a teljeskörű casco téríti meg

Azt javasolták, hogy az áradó folyók mellett élők az első riasztásra helyezzék biztonságba a járműveiket.

Az ártérben hagyott autókban a víz okozta károkat a kgfb nem, csak a teljeskörű casco téríti meg - hívta fel a figyelmet a CLB biztosítási alkuszcég szerdai, MTI-nek eljuttatott közleményében.

Azt javasolták, hogy az áradó folyók mellett élők az első riasztásra helyezzék biztonságba a járműveiket.

Hozzátették, hogy az előrejelzések szerint tovább súlyosbodik az árvízhelyzet az országban, és nem kizárt, hogy az áradó folyók hamarosan a lakóingatlanokat is veszélyeztetik. A vízkárokat a biztosítók megtérítik, de csak azoknál az ingatlanoknál, amelyekre már korábban, legalább két héttel a kárbejelentés előtt kötöttek biztosítást a tulajdonosok - ismertette a közleményben Németh Péter, a CLB biztosítási alkuszcég kommunikációs igazgatója.

Kritikus helyzetben a biztosítók gyorsan utalják a megítélt kártérítési összeget, ám nem mindegy, hogy azt mi alapján kalkulálják.

A károsultaknak ezért a saját érdekükben is fontos minden bekövetkezett megrongálódást fotókkal a lehető leggyorsabban és legrészletesebben dokumentálni - hívta fel a figyelmet.

Hozzátette, érdemes azt is megörökíteni, hogy például a pincében, az udvaron vagy a ház helyiségeiben hol állt a víz, mert ennek segítségével a biztosító kárfelmérője pontosabban meg tudja állapítani a kártérítési összeget.

A bekövetkezett állapot dokumentálása után a legrövidebb időn belül meg kell kezdeni a kármentést: a víz alá került tárgyak, bútorok, értékek kimenekítését - tanácsolta Németh Péter.

A szakértő jelezte ugyanakkor, hogy belvíz ellen nincs biztosítás. A biztosítóknak helyrajzi szám alapján rajzolt belvizes térképük van, így az ilyen területre épült ingatlanokra eleve nem szerződnek.  

Arra is kitértek, hogy a CLB tapasztalata szerint sokan keveslik a kártérítési összeget, amely messze elmaradhat egy tönkrement tévé, hűtő vagy bútor új árától. Ennek a régen kötött és nem frissített - a szerződéskötés óta újonnan vásárolt ingóságokhoz nem igazított - biztosítás az oka. A kártérítési összeget ugyanis a szerződésbe foglalt vagyonérték alapján kalkulálják a biztosítók, és ha az mélyen elmarad a mostani áraktól, akkor a kártérítési összeg is csalódás lesz.

A CLB ezért arra hívta fel a figyelmet, hogy a lakásbiztosításokat érdemes 4-5 évente átnézni, és ha kell frissíteni. Egy ilyen aktualizálás nem magasabb díjat, hanem korszerűbb, több mindenre kiterjedő szerződést és biztonságot eredményez - írták.

MTI

Frissítés dátuma: 2024.01.02.
További cikkekért keresse fel Blog oldalunkat