Most kezdik felmérni a tulajdonosok, hogy mekkora mértékű károk keletkeztek ingatlanjaikban és értéktárgyaikban a hétvégi viharos szél miatt. A biztosítók még több bejelentésre számítanak.
Inkább nem kéz- és lábtörést kívánunk, hanem jó utasbiztosítást, mivel elég gyakoriak a síbalesetek. A MABISZ szerint is sok költségtől kímélheti meg magát az, aki óvatos és előrelátó.
Minden autóra érdemes CASCO-t kötni, de az elektromos járművekre különösen, hiszen egy esetleges javítás fajlagos költsége jóval magasabb, mint egy hagyományos gépjárműnél.
A társaság a nem-életbiztosítások esetében részben, az életbiztosításoknál egyáltalán nem teljesítette az engedélye szerinti, többes ügynöki működésére vonatkozó alapvető jogszabályi követelményeket.
A tervek szerint a Magyar Állam 45%-os tulajdonosa lesz az Aegon (régen ÁB) és az Union biztosítóknak. Talán nemsoká egy új Állami Biztosító lesz a biztosítás piac egyeduralkodója hazánkban?
Az MNB kérte a biztosítókat, hogy a nem-élet biztosítási személyi sérülteket megillető biztosítási járadékok egyösszegű megváltásánál támogassák az ügyfélérdeket előtérbe helyező kárrendezést.
Magyarországon 2014 óta ösztönzi az állam a nyugdíjas évekre vonatkozó öngondoskodást, azóta vehető igénybe adókedvezmény a nyugdíjbiztosítások díjai után, ami maximum 130 ezer forint.