Van kicsi és ártalmatlan, közepes, és igazi "tankcsapda" is köztük. Bár az utóbbi években sok úszakaszt újítottak fel, még mindig elé sok helyen lehet találkozni az utóbbi kátyútípussal is.
Ha az ember ismerős úton vezet, még van is sansza rutinból kikerülni a kerék- és alvázgyilkos lukakat, de sajnos bármikor lehet olyan pillanat, amikor elszunnyad a figyelmünk, és bekövetkezik a baj. Súlyosabb esetben akár komoly balesetet is szenvedhetünk.
Mint minden káreseménynél, nagyon fontos itt is a pontos dokumentálás. A hatósági jegyzőkönyv mellett lényeges, hogy a kátyú több irányból le legyen fotózva, ugyanúgy, mint az autó, a helyszín, és a konkrét sérülés. Az esetleges szemtanúk elérhetőségeinek feljegyzését se mulasszuk el!
A balesetet a közút fenntartójának kell bejelenteni - az viszont csak akkor fizet kártérítést, ha a felelőssége egyértelmű, a jogalap pedig tisztázott.
Mindig a károsultnak kell bizonyítania az igazát. Ha nem egyértelműen a közút fenntartója a hibás, nem fizet. Éppen ebből adódóan tavaly csak az esetek szűk felében történt kártérítés, ami elgondolkodtató.
Egy ilyen káreseménynél -ha van teljeskörű CASCO- nincs probléma a kártérítéssel. De mit tegyen az, akinek nincs teljeskörű CASCO-ja, és nem is akar egy úthiba miatt több tíz- vagy százezer forinttól megválni csak úgy?
A MABISZ legutóbbi felhívása szerint erre a problémára a leghatékonyabb megoldás egy külön biztosítás: a kátyúbiztosítás, ami egy évi párezer forintos tétel.
A közút fenntartójából Ön nem biztos, hogy ki tudja sajtolni a kártérítést, de a biztosítójának sikerülni fog!
Kössön kiegészítő kátyúkár biztosítást, és nyugodtan aludhat, akármilyen utakon vezet. Ha esetleg megtörténik a baj, az alapos dokumentáció után a biztosítóval kell felvennie a kapcsolatot, és az garantáltan kifizeti a teljes költségét.
Ha a vezető a hibás egyértelműen, akkor a biztosító sem fizet. Ilyen tipikus eset például, ha az úthibát jelző táblát figyelmen kívül hagyja a vezető, illetve túllépi a megengedett sebességhatárt. Nem túl meglepő módon, egy bizonyos sebességnél már majdnem mindegy, milyen kicsi a kátyú, hatalmas károkat tud okozni a gépjárműben.
Köthető önállóan, de kiegészítő biztosításként is kötelező gépjármű-felelősségbiztosítás (KGFB) vagy CASCO mellé, nagyjából évi 2-3 ezer forintért. Igazán nem nagy összeg ahhoz viszonyítva, hogy átlagosan bő 20 000 Ft volt tavaly egy kátyú okozta sérülés...