Gépjárműadó: minden, amit tudni érdemes

A gépjárműadó – korábbi nevén súlyadó – egy évente fizetendő adó, amelyet a jármű üzembentartójának, ennek hiányában a tulajdonosának kell megfizetnie.

A gépjárműadó egy éves költség, ami szinte minden gépjármű tulajdonost vagy gépjármű üzembentartót érint. Ez utóbbi esetben fontos tudni, hogy adásvételi szerződés esetén pl. kit terhel az adófizetési kötelezettség; de jó képben lenni a határidőkkel, a befizetés módjaival. 

Mi az a gépjárműadó?

A gépjárműadó – korábbi nevén súlyadó – egy évente fizetendő adó, amelyet a jármű üzembentartójának, ennek hiányában a tulajdonosának kell megfizetnie. Az adó mértéke a járműkategóriától és a teljesítménytől függ; célja a közúti infrastruktúra fenntartása és fejlesztése, biztosítva, valamint, hogy az utak megfelelő állapotban legyenek a közlekedők számára.

Magyarországon az 1991. évi LXXXII. törvény értelmében minden hatósági rendszámmal ellátott gépjármű és pótkocsi után éves gépjárműadót kell fizetni. Ez a szabály a Magyarországon közlekedő, külföldi nyilvántartású tehergépjárművekre is vonatkozik.

Mennyi a gépjárműadó? 

A gépjárműadó kiszámításának alapja a gépjármű hatósági nyilvántartásban feltüntetett teljesítménye, kilowattban megadva. Ha az adatokat nem kilowattban, hanem csak lóerőben adták meg, akkor 1,36-tal kell osztani a megadott értéket, és azt egész számra kell kerekíteni, viszont a szabályozás értelmében 2022 januárjától a gépjárműadót már nem ezer forintra kerekítve, hanem pontos összegben kell befizetni.

A gépjárműadó összege függ attól. hogy milyen a gépjármű típusa, illetve a kora - minél régebbi a jármű, annál alacsonyabb az adó mértéke. 

Példa a fizetendő összegre személyautók és motorok esetében: 

  • a gyártás évében és az azt követő 3 naptári évben: 345 Ft / kW
  • gyártás évét követő 4-7. naptári évben: 300 Ft / kW
  • gyártási évet követő 8-11. naptári évben: 230 Ft / kW
  • gyártási évet követő 12-15. naptári évben: 185 Ft / kW
  • gyártási évet követő 16. naptári évben és az azt követő években: 140 Ft / kW

Kinek nem kell gépjárműadót fizetni?

  • a mezőgazdasági vontató,
  • a lassú jármű és pótkocsija,
  • a négykerekű segédmotoros kerékpár,
  • a külön jogszabály szerinti „méhesházas” gépjármű,
  • a munkagép,
  • a CD és az OT betűjelű rendszámtáblával ellátott gépjármű után.

A gépjárműadó alól mentesülnek

  • a környezetkímélő járművek, mint például az elektromos autók,
  • a költségvetési szervek, egyesületek és alapítványok járművei, az egyházi személyek által használt járművek, valamint a fegyveres erők gépjárművei,
  • azok az autóbuszok is, amelyek nettó jövedelmének legalább 75%-a helyi vagy helyközi tömegközlekedésből származik,
  • a súlyos mozgáskorlátozott vagy egyéb fogyatékossággal élő személyt rendszeresen szállító, legfeljebb 100 kW teljesítményű gépjárművek.

A gépjárműadó befizetése, a befizetés határideje

2024-től az adózóknak – az évközi adókötelezettség keletkezésének vagy változásának kivételével – az adót egyben kell megfizetniük április 15-ig.

Természetes személyek számára 2024-ben lehetőség van az adó öthavi, pótlékmentes részletekben történő megfizetésére is. Emellett évente egyszer, június 30-ig illetékmentesen lehet részletfizetési kérelmet benyújtani a NAV-hoz.

A NAV gépjárműadó befizetésének módjai

A gépjárműadót a Nemzeti Adó- és Vámhivatalnak kell befizetni, a NAV-tól kapott határozat vagy levél alapján.

  • a gépjárműadó befizethető banki átutalással a 10032000-01079160 számú, NAV belföldi gépjárműadó-bevételi számlájára. (Fontos a közlemény rovatba beírni az adószámot vagy az adóazonosító jelet, valamint a jármű rendszámát.)
  • online az Ügyfélkapun
  • postán csekkel,
  • személyesen a NAV ügyfélszolgálatain,
  • az EFER rendszeren keresztül, illetve
  • a NAV-mobil applikációban (iOS, Android)

Gyakran feltett kérdések a gépjárműadóval kapcsolatban

Mi történik a gépjárműadóval, ha eladom az autót év közben?

Az éves adót az fizeti, aki a járműnyilvántartásban az év első napján üzembentartóként, ennek hiányában tulajdonosként szerepel. Azonban, ha a gépjárművet kivonják a forgalomból, az adót csak időarányosan kell megfizetni. Ebben az esetben a NAV határozatot küld a gépjárműadó összegének változásáról. Ha a gépjárműadó teljes összegét már korábban megfizette, a határozat véglegessé válásával a különbözet túlfizetésként fog jelentkezni adószámláján. Ezen összeg kiutalását, átvezetését az ATVUT17 jelű Átvezetési és kiutalási kérelem az adószámlán mutatkozó túlfizetéshez elnevezésű nyomtatványon kérheti.

Kinek a feladata a gépjárműadó megfizetése az adásvétel után?

Az éves adót az fizeti, aki a járműnyilvántartásban az év első napján üzembentartóként, ennek hiányában tulajdonosként szerepel. Azonban, ha a gépjárművet kivonják a forgalomból, az adót csak időarányosan kell megfizetni. Ebben az esetben a NAV határozatot küld a gépjárműadó összegének változásáról.

Mikor kell befizetni a gépjárműadót?

A gépjárműadót egy összegben kell megfizetni: április 15-ig.  Ha a gépjárműadóról szóló határozatot ezen időpont után kapja meg, akkor a határozat véglegessé válása, vagyis a fellebbezési határidő lejárta után 15 napon belül kell megfizetnie az adót. (A határozatra az átvételtől számított 15 napig lehet fellebbezést benyújtani.)

Hogyan lehet befizetni (bankkártyás fizetés, átutalás, postai csekk)?

a gépjárműadó befizethető banki átutalással a 10032000-01079160 számú, NAV belföldi gépjárműadó-bevételi számlájára. (Fontos a közlemény rovatba beírni az adószámot vagy az adóazonosító jelet, valamint a jármű rendszámát.)

  • online az Ügyfélkapun
  • postán csekkel,
  • személyesen a NAV ügyfélszolgálatain,
  • az EFER rendszeren keresztül, illetve
  • NAV-mobil applikáción

Mi történik, ha késve fizetem be az adót?

A befizetési határidőt túllépve a NAV késedelmi kamatot számít fel minden egyes napra, amellyel túlcsúsztál. Az 1000 forintot meghaladó elmaradás esetében a pótlék mértékéről és befizetésének módjáról a postai vagy elektronikus úton érkező ún. pótlékértesítő levélben adnak visszamenőleges tájékoztatást. A pótlék mértékét a mindenkori alapkamat alapján határozzák meg. A 2019. január 1-jét követően keletkezett tartozásokra a NAV már a jegybanki alapkamat 5 százalékponttal növelt értékét számítja fel. 

Kell-e gépjárműadót fizetni külföldi rendszámú autók után?

Nem. Gépjárműadót a magyar hatósági rendszámtáblával ellátott gépjármű, pótkocsi, valamint a Magyarország területén közlekedő, külföldön nyilvántartott tehergépjármű után kell fizetni.

Mik a szabályok, ha valaki magyar lakcímmel rendelkezik, de külföldön regisztrált járműve van?

Magyar állampolgár magyarországi lakóhellyel, tartózkodási hellyel nem vezethet Magyarország területén külföldi rendszámú autót. Ilyen esetben a külföldi autót hazai forgalomba kell helyezni, melynek a folyamata a következő: vámeljárás, honosítás, eredetiségvizsgálat, regisztrációs adó, kötelező biztosítás, kormányablaki forgalomba helyezés. 

Az a járművezető, aki rendelkezik magyarországi lakóhellyel akkor jogosult külföldi rendszámú járművet közúti forgalomban vezetni ha:

  • magyarországi lakóhelye ellenére a szokásos tartózkodási helye nem Magyarország területén van. A külföldi bejelentett tartózkodási helyét külföldi hatóság által kiállított igazolvánnyal vagy közokirattal kell tudnia igazolni,
  • a járművet hat hónapon belüli időszakban 60 napnál rövidebb ideig használja Magyarország területén, és a használathoz az üzembentartó a jármű birtokba adása időpontjának megjelölésével írásban hozzájárult,
  • a járművet Magyarország területén kívül rendszeres munkavégzés érdekében használja.

Kell-e adót fizetni, ha az autót ideiglenesen kivonják a forgalomból?

Ha a gépjárművet a forgalomból bármely okból kivonták, akkor a forgalomból kivonás hónapjának utolsó napján megszűnik az adókötelezettség. Ez független attól, hogy a forgalomból kivonást már az új tulajdonos kérte. Az előző tulajdonos új határozatot fog kapni, mivel a korábban előírt éves adója csökken.

Hogyan lehet kérelmezni az adómentességet, ha a járművet nem használják?

A gépjármű forgalomból kivonás ideiglenes módon kérelmezhető az üzembentartó, a tulajdonos részéről is. A kérelmet a közlekedési igazgatási hatósághoz kell benyújtani, a hatóság pedig elvégzi a járműnyilvántartásba való bejegyzést a forgalomból történő kivonást illetően. A kérelemben meg kell határozni azt az időtartamot, melyre a gépkocsit ki kívánjuk vonatni a közúti forgalomból, ideiglenes jelleggel. A hatóság ideiglenesen maximum hat hónapra vonja ki a gépjárművet a forgalomból. Ilyen esetben a kivonás tényét elég bejegyezni a járműnyilvántartás mellett a forgalmi engedély megfelelő rovatába.

Frissítés dátuma: 2024.12.01.
További cikkekért keresse fel Blog oldalunkat