Pandurics Anett hozzátette, éves összehasonlításban 4,7 százalékos volt a növekedés, ami bár az előző évekhez képest szerényebb, azonban teljesen logikus egy ilyen nehéz, járvány okozta válsággal sújtott évben, mint 2020 volt.
Közölte, a teljes piacon belül a nem életbiztosítási szegmens 5,2 százalékkal, míg az életbiztosítási szegmens 4 százalékkal nőtt az egy évvel korábbihoz képest.
A Mabisz elnöke szerint az adatok azt jelzik, hogy a válság ellenére a biztosítók megtalálták a megoldást, hogyan juttassák el az ügyfelekhez a termékeket, szolgáltatásokat.
Az életbiztosításoknál a húzóerőt ismét a nyugdíjbiztosítások jelentették, amelyeknek éves összevetésben 16,8 százalékkal emelkedtek a díjbevételei - mondta.
Pandurics Anett a kisebb ágazatok közül a pénzügyi veszteségek elleni biztosításokat emelte ki, amelyekre szerinte a válság irányította rá a figyelmet, ezek díjbevétele több mint 22 százalékkal nőtt.
A nem élet biztosítások piacán az utasbiztosítási szektor lényegében összeomlott, díjbevételei 60 százalékkal, az erre a területre megkötött szerződések száma pedig 17 százalékkal esett vissza az előző évhez képest.
A szövetség elnöke szerint az adatok azt mutatják, hogy a lakosság rövidebb és jellemzően belföldi utakra kötött szerződést, amelyeknek az átlagdíja alacsonyabb.
A kötelező gépjármű-felelősségbiztosításoknál (kgfb) a díjbevételek 7,3 százalékkal emelkedtek, a szerződések száma 3,8 százalékkal nőtt. A kárráfordítás csökkent. A kárgyakoriság csak a második negyedévben csökkent, a szigorú kijárási korlátozásoknak köszönhetően, utána azonban gyorsan visszakorrigált. Az átlagos kárösszeg viszont feljebb kúszott, amit a forintárfolyam, valamint a sérelemdíjak radikális emelkedése és a szervizdíjak emelkedése is magyaráz - mondta a Mabisz elnöke.
Kérdésre válaszolva elmondta, hogy a biztosítók az idei évet tekintve több forgatókönyvet is készítettek, annak függvényében, hogy milyen lesz a járványhelyzet lecsengése.
Forrás: MTI