A Független Biztosítási Alkuszok Magyarországi Szövetsége (FBAMSZ) közleményében jelezte: tapasztalatai szerint a piacon bekövetkezett díjcsökkenés aktivizálta a gépjárművek üzembentartóit, akik közül az időszak végére mintegy százezren váltják kgfb-szerződésüket kedvezőbbre.
A piaci szereplőktől kapott visszajelzések azt mutatják, hogy az idei év végi kampányban megkötött új szerződések átlagdíja mintegy 8 százalékkal, csaknem egyhavi összeggel marad el a tavalyi hasonló értéktől, az egyes járművekre vonatkozó lehetőségek azonban jelentősen eltérhetnek egymástól - közölte a FBAMSZ.
Az az autós, akinek a felmondása nem érkezik be legkésőbb december 1-jén éjfélig a biztosítójához, automatikusan a következő egy évre megállapított új díjon viszi tovább a jelenlegi kötelező biztosítását. Ha ennek ellenére másik szerződést köt, az a törvény értelmében érvénytelen lesz.
A december 1-jei határidő ugyanakkor csak a jelenlegi szerződés felmondására vonatkozik, új szerződés megkötésére december 31-ig van lehetőség.
A FBAMSZ emlékeztetett, hogy az autósok 2010. január 1-je előtt egységesen január elsejei évfordulóval köthettek kötelező biztosítást. Az azóta megvásárolt gépjárművek szerződéseinél azonban már nem a naptári kezdőnap, hanem a megvásárlás napja számít évfordulónak, amikor lehetőség van a biztosítót váltani. Bár 2010 óta évről évre csökken az év végén forduló kgfb-szerződések aránya, de az év végi kampány még idén is csaknem egymillió gépjárművet, köztük mintegy 550 ezer személygépkocsit érint.
Forrás: MTI